1. |
Szükségállapot - 10.07.
03:20
|
|
||
2. |
|
|||
Én tovább lépek, mert nem maradhat így semmi,
persze könnyebb siránkozni, és az egészet úgy hagyni, hagyni megrohadni.
Még nem készültem fel, még tele vagyok reménnyel, nem esem pánikba, még akkor sem, ha elveszett minden.
Nézz csak rám, úgy érzem visszahozhatnám, és újra a boldogság gyümölcsét foghatnám.
Lehetnék űrhajós, aki először jár az univerzum szélén, kiválasztva, enyém a dicsőség...
Vagy lehetnék pénzéhes ügyvéd, álszent, aki semi jót nem tett még, de én egyik sem lettem, azt hiszem ez a végzetem.
Mellettem gyerekként játszol, mintha nem lenne semmi nehéz, csak mert természetes neked egy segítő kéz.
Gyere, fogd meg most mind a két kezem, és én nyújtom neked csak úgy, mint a lelkem.
|
||||
3. |
|
|||
Tátott szájjal nézhetném, az ostobák robot életét
Ami a sivár szürkeségükből fakad...
Addig üvöltök, amíg a torkom meg nem fájdul
Addig amíg a szívem meg nem szakad!
Miért én vagyok az egyetlen, aki látja, hogy vérzik a világ
Látja, hogy a Földön rég nincs élet
Jellegtelen arcokkal körülvéve vegetálok
Miért csak én nem tudok nyugodtan lenni köztetek
Forgatják a szerencsekerekedet
Te sem vagy más, csak egy kibaszott küllő
Üllőként süllyedünk a mocsokba, a remény pedig
Keblünkön melengetett hüllő
Nem állok be a sorba
Mert ott nem az észt osztogatják
Elvek nélküli, gépesített, hazug valóság
60 évesen majd fejjel zuhanunk a sírba
Megtörve, rögtön elpusztulunk
Ha előbb hullasz ki, csak a statisztikát rontod
Az életből, mint az életbe, fejest ugrunk
Azt megvárom még, hogy mégis mit hoz a holnap,
Remélem nem én maradok itt legtovább, mert
Nézz körül, vagy inkább belegondolva mégse!
Mert lehet, hogy én még tűröm, de te nem bírnád!
Ments meg az élettől, mert körülvesz engem!
|
||||
4. |
|
|||
Egy bolygón élünk elvileg, bár néha nem tudom, hogy melyiken élsz... Eltiporsz mindenkit, te ma nem a második helyért mész!
Ha kéred, én vállalom, játszom én a sereghajtót, de szólok, hogy hangosan csapom be magam mögött az ajtót!
Amerre jársz falakra írod a törtetők himnuszát, de nem is tudod, minden sorát!
Szembefordulunk egymással, te a középső ujjamat látod, az igazságérzeted beindul, és amit érzel, szavakra váltod:
Hebegsz-Habogsz és úgy érzed, hogy összecsapnak a hullámok, de kapálózz csak nyugodtan, a sor végén úgyis én állok.
Rajtam bosszulod, rendben, játszom én a sereghajtót, de szólok, hogy hangosan csapom be magam mögött az ajtót!
Elkeserítő életem, nem a szánalmad táplálja, de agyam utolsóként a hátralevő másodperceket számlálja. Nagy levegő, és túlélem, játszom én a sereghajtót, de szólok, hogy hangosan csapom be magam mögött az ajtót.
|
||||
5. |
|
|||
Csak egy izzó fénye látja, ott ahol az árnyék az úr
Ahol szavakat vések a falba, saját képzeletemen túl
Tartom álmaimban valóságom hiányát, hogy
Egy színes félhomályban ordítsam álmom valóságát
A hangszálam egyre gyengül, levegőért kapkodok
Ha pihenni akarsz barátom, helyetted én ordítok
Mert együtt könnyebb, hisz az üzenet is hasonló
Ami a szívemben dobban, a torkomból hallható
Te is ott voltál, láttad, miként építettük
Az évek téglájából, pedig csak egyszerűen szerettük
Amit játszunk, és nem számít, hogy eddig más mit ért el,
Dallam, szöveg, több 1000 kilóméter
|
KötelezőKözhelyekSzükségállapot Hungary
Barátok. Évek óta. Közös koncertek. Közös kilóméterek. Vendégek egymás lemezein. Itt volt az idő.
If you like KötelezőKözhelyekSzükségállapot, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp